havazoo

 Valahol egy utcai lámpa fénye pislákolni kezdett, majd lassan teljesen kialudt. A zöldes fény mégis továbbra is beterítette az állomást. A kapuk üresek voltak, órák óta nem járt arra senki.

A határ üres volt. Valahol az apró őrbódék mélyén gyűrött napilapot olvasott a megfáradt tiszt.

Sophie úton volt. Sok száz kilométer állt mögötte, de nem érezte úgy, hogy bármennyit is haladt volna. Végtelen utakon haladt, a táj arctalan sötétségbe burkolózott. Az éj sötétjében sárga kígyónak tűnt az autópálya. Monoton, és nyomasztó volt Sophie-nak  haladni rajta. De haza kellett érnie. Muszáj volt.

A fiatal tiszt kilépett szolgálati helyéről. Arcát hirtelen csapta meg a lehűlt kinti levegő. Szemével a szinte végtelenbe kanyargó lámpákat figyelte. Összehúzta kabátját, és átsétált a szomszédos fülkéhez.

Az Öreg szakadt könyvet bújt, s a háttérben ott volt az aprócska TV-je is. Fekete fehér film ment benne. A tiszt bekopogott, ami apró riadalmat keltett bent, majd miután az Öreg mindent visszatett az eredeti helyére, és a kávét és feltörölte kilépett hozzá. Eleinte kissé zavarban volt, rég volt már az az idő, hogy nem riadt meg semmitől. Kívülállónak érezte magát a mai világban.

Sophie távoli épületekre lett figyelmes, s a táblák szerint elérte az országhatárt. Szinte hihetetlennek tűnt. Kora délután még Párizsban volt, s meg sem fordult a fejében, hogy pár órával később már hazafelé fog robogni. Mennie kellett, ez nem vitás.

Lassított, s a papírjait kezdte kutatni.

A két határőr is észrevette őt. Az Öreg fiatal kollégájára pillantott, s azzal visszavonult a bódéjába. Ismét a fiatalabb húzta a rövidebbet.

Sophie próbálta leplezni feszültségét. Meglepően jól ment, de ilyenkor mintha az emberek is békésebbek lennének. Látták egymáson, hogy egyiküknek sincs egyszerű napja, apró mosolyt váltva váltak el. A lány a pénzváltó épülete mellé hajtott. A C-Max hűséges társként teljesítette a feladatot, kerregő dízel hangja csak akkor hallgatott el, mikor Sophie a telefonhoz sietett.

Az eső szakadt odakint. Kabátját fejére húzva sietett át a fülkéhez. Azonnal megragadta a telefont, és tárcsázni kezdett. A vonal gépies hangon búgott, majd egy férfi hang szólalt meg.

-Miden rendben?

-Istenem ha tudnád…

-Nyugodj meg, innentől minden rendbe jön, beszéltem vele..

-És te még hiszel neki?

-Miért ne tenném?

-Értsd meg 4 órája folyamatosan megyek, én ezt nem bírom… Haza kell érnem…

-Tudom, de hidd el innen minden rendben lesz. Tarts ki, hiszek benned. Most le kell raknom. Itthon várlak.

Csend lett a fülkében. Egyedüli zajforrás csupán az esőcseppek kopogása volt. Némán hallgatta. Sophie mély levegőt vett ,de sosem akarta kiereszteni Miért kellett….? Haza kell érnem!