havazoo

 100. Dübörög a basszus, ritmusra pulzál a kijelző a fejegységen, enyhén vibrál a csomagtartó. Bőg a motor, pontosabban morajlik a bontott kipufogó, ömlik a fekete füst. Huszonéves sapkás srác szorítja a kormányt, másik kezével a spéci LED-es váltógombot fogja. 120. A szám a tetőponthoz ér, a motor lassan az utolsókat forogja másodikban. A szem ekkor pásztázik: kilométeróra, tükrök, út. Nő az adrenalin, nő a sebesség. Izzadságcseppek gyöngyöznek a sofőr homlokán, a horizont lassan elhomályosul. 130. Ám a tükörben nem akar távolodni a két fényszóró, sőt, ehelyett egyre csak közeledik. 150. Barátunk ekkor feladja, elvált, majd lehúzódik jobbra. Másodperceken belül már csak halvány vörös pontnak látszódik a két vörös hátsó lámpa. Hát, ez most nem jött össze. Zihálva lassul a „nagyfelnis hármasGolf”. Ötödikben gurul, 90 tájékán. Odabent az önjelölt versenyző feszült, s idegesen tekint maga elé. Majdnem megvolt. Gondolja ő. Nem baj, messze van még a belváros, a haverok úgyis később csatlakoznak, van még idő a bosszúra. Szeme pásztázik az úton, keres valamit, amit bele lehet tiporni az aszfaltba olyan „szkájlájnosan”. Sorban jönnek a lehetőségek: dízel Accord: ugyanmár, nyomorult Honda, lehet, hogy megy is? Kihagyva. Fekete A3, persze, kitudja milyen chip dolgozik benne, még csak az kellene. Fél tucat ehhez hasonló után megakad a szeme egy halványkék valamin. Mi is ez? Barátunk ekkor odacsap a ménesnek, ordítson az a német vas. Koromfelhő. Közelebbről látszik a felirat: COROLLA. Háhá! Megszívja a kis japó! Hirtelen kivágás balra, fénysebességgel melléér. Kuplung kis, intenzív gázfröccs, prüszköl is a szegény Golf. Strítrészer átbiccent a másiknak. Semmi reakció. Újabb fröccs, nagyobb mint az előző. Reakciót nem vált ki. Gáz, kuplung fel, kiugrás. Ellenben a Toyota csak gurul némán. Idegtépő elmebaj, a zene is mintha hangosabb lenne. Barátunk észreveszi az előtte, a középső sávban haladó Swift-et, még sikerül kikerülni. Mire azonban visszatalál ismét a sávjába a Corolla már csak a lekanyarodó sávban lassan távolodó folt az éjszakában. A Golf ekkor ismét tiltáskörnyékén, 110-nél töri a levegőt. Nem lesz hosszú élete. Hogy ezekből mit vett észre a Toyota sörőre? Természetesen mindent. Érdekelte? Kicsit se. Szórakoztató dolog az ilyen, tipikus jelenség. Alatta nem dogozik a végletekig széthajtott sornégyes GTI, nincs mélyláda hátul, sőt gyári kerekeken gurul, ballonos kerekekkel. Ez majd’ 25 éve van így, tökéletesen működik minden.

A fenti önjelölt versenyzővel szinte mindenki találkozott már, ki ilyen, ki olyan formában. A „zsír GTI” sem ismeretlen a fiatalok körében, a kiegészítők pedig lassan mindennaposak. Egészségükre.

Velük éles ellentétben áll a Corolla által megtestesített karakter, közéjük tartozom. Beszélek kicsit erről. Na meg a Toyota-ról.

Alig pár hónapja van birtokomban egy 1986-os Toyota Corolla 1.3 DX. Az Első Autóm. 4 ajtó, 4 kerék, 1 kormány. És Japán. Hülye lennék nem szeretni. Halványkék, belül szürke kockás eredeti huzat, végletekig sarkított műanyag elemek, és az egészet megkoronázó kék kvarcóra. Egész jó állapotú. Ez az, amit az utca embere első ránézésre megmond róla, feltéve, ha látja a márkajelet, különben esélye sincs, elveszne a ’80-as évekbeli Japán kockák sokaságában. Viszont nem tudja, milyen az autó valójában. Nem tudja milyen az első indítás, vagy csak az első beszállás. Milyen megfogni a kormányt, a váltót, elsőre kitaposni a kuplungot. Az feledhetetlen pillanat. Akkor tökéletesen hidegen hagy a külvilág, akkor már rég valahol messze gyűröd magad alá a kilométereket, képzeletben. Indul a motor, gond nélkül. Selymes alapjárat, bizsergető brummogás hátulról gázfröccsre. Kiráz a hideg. Örök emlék, mely kiemelt helyet foglal el eddigi pályafutásomon. Az autó műszakilag tökéletes, akumlátort leszámítva teljesen gyári állapot, sehol előző használatra utaló jel. Egyedül az óra az ami árulkodik, 155 ezer kilométer azért valami. Mintha 24 évig fékpadon futotta volna kitámasztott pedállal, ötödikben ezerhétszázon, pár hetes kihagyásokkal. Bámulatos! 70 ló, ehez 900 kiló. Egész huncut is lehet. Vaj puhán működik minden, egy ujjal lehet váltani. Elvakít, az kétségtelen, de nem érdekel. Nem érdekel, hogy fele annyira menő mint egy GTI, vagy egy mélyen búgó Swift, és sorolhatnám. Azok hirdetik az erőt (már ha lenne nekik), azt, hogy a sofőr igazán laza arc. Lehet velük esténként krúzolni a városban a csajjal, villogni a haveroknak. Hogy a Corolla képes-e erre? Jelen állapotában nem. De épp ezért tökéletes. Háttérben marad, és pontosan a némaságával tűnik ki, azzal, hogy teszi a dolgát, csendben. Mindig. Persze ezt csak azok veszik észre, akiket nem vakít el egy-egy sportdob, vagy egy méretesebb alu felni. Ők értékelik, tudják mekkora kincs, és tisztelik. Ők imádni fogják a külső formát, a ballonos kerekeket, a kockás kárpitot, és a bravúrosan kocka belteret. Köztük vagyok. Belebolondultam, nem vitás. Órákig tudnám még elemezni a legapróbb részleteket, egekbe magasztalni mindent. De nem teszem, ezt az örömöt meghagyom magamnak. Egy élet kevés lesz rá. Ha résen vagy, és jól figyelsz, észreveszed, hogy minden indításkor rád kacsint.

Hatalmas fazon a vén Corolla!

Kiegészítés: A bejegyzés első fele péntek este (negyedike) készült el, régi terv volt. Valóban lehetne még ódákat zengeni a masináról, de értelmetlen volna. Ellenben ehez a poszthoz normális képek járnak, amiből viszont hiány volt. Ma (ötödike) estefelé kocsiba vágtuk hát magunkat, Vác felé véve az iányt. Ma, hetek óta  elősször sütött a nap, és nem esett eső, ami ritkaság volt mostanában. 7 óra felé még kellőképp meleg volt, kellemes volt hát a fényképezés. Érződik is a képeken  a meleg, a fülledt kora nyár este. Viszont az itt látható képek közt van egy kivétel, ami még áprilisban készült, az akkor még "friss" Corolla-ról. Hogy ez számít-e valamit, vagy érdekel-e valakit? Nemhiszem. Kívül nem válozott, belül pedig ragyog. Megérdemli.

2010.06.05.