havazoo

Nehéz leírni egy érzést. Fájdalom, büszkeség, együttérzés kavarog a fejemben.

A hír, miszerint elveszettünk három motorost a lengyel utakon, futótűzként járta be az országot, nemrég, és azóta is folyamatosan érkeznek újabb beszámolók, hírek az esetről.

A halál az élet része, ezt megtanultuk rég, így egy újabb tragédia súlya mégsem ér el hozzánk. Nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, nem érezzük a fájdalmat. Egészen addig, amíg egy hozzánk az átlagnál közelebb nem álló személlyel történik mindez. Személyesen nem ismertem az áldozatokat, mint ahogy a tegnap este összegyűlt motorosok nagy része sem. Motorosok voltak, és ez bőven elég. Egy hatalmas család tagjai, örökre. Én magam nem hajtok kétkerekűt, nincs is papírom, viszont utasként részt vehettem néhány közös guruláson, és bepillantást nyerhettem e család életébe. Egy olyan világba, amit egy kívülálló nem érthet, nem érzi a határok nélküli összetartozást, a tiszteletet, és bizalmat a másik fél iránt. Nem értheti miért jó többed magaddal útra kelni, harcolni a természet elemeivel, és ugyanoda visszatérni, ahonnan pár napja elindultál.

Ők is tudták, érezték mindezt, és nem kétlem, hogy ez most is így van.

Tegnap utolsó útjukra indultak ezek az emberek. Több tucat lengyel, magyar motoros kísérte őket ezen az úton a magyar határig, ahol vérfagyasztó látvány tárult a konvoj elé. Több mint 400 motor, és legalább 500 ember várta őket. Hideg szél, fekete felhő rengeteg érkezett velük, tudatván, ez valami más. Mindenki egyenlő, mindenkit egy cél vezérel: elkísérni Őket az utolsó útjukra. Nem számít mivel jöttél, mit képviselsz, nincsenek határok, csupán végtelen tisztelet Irántuk.

Valamivel 8 után indult el az addig folyamatosan bővülő konvoj, fegyelmezett, nyugodt tempóban. Nem volt olyan város-falu, ahol ne álltak volna tucatszám integető, a látványtól megdöbbent emberek.

Nehéz volt ilyen pillanatokban kordában tartani az érzelmeket, a szem pillanatok alatt megtelt könnyel ezeken a helyeken.

Nagyorosziban egy látszatra messze nem a felső tízezerbe tartozó idős pár közösen mécsest tartott a kezében, mosolyuk pedig elhitette velem, Ők is ott gurulnak velünk.

Megrendítő látvány tárult elénk Rétságot megpillantva: a konvoj eleje már a következő domb tetején volt, 4,5 kilométerre tőlünk, és messze nem a végén haladtunk.

A kezdeti szemerkélő eső is alábbhagyott, Vác környékén viszont vészjósló fekete tömeg tornyosult mögöttünk. Besötétedett, a motorok fénye azonban utat vágott az éjszakában.

Folyamatosan haladtunk, az útszélén pedig időről időre feltűntek a forgalom más részvevői is, néhány álló, sötétbe burkolózó autó. Folyamatosan járó helyzetjelzőik mintha a gyászos menet előtt hajtott volna fejet.

10 után értünk be pestre. Kihalt, lezárt bevezető utak, a tömeg ellenére ijesztő egyedüllét vett körbe. Monoton tempó, sárga közvilágítás.

Pirosokon áthajtva, üres belvárosi utakon értünk el a Fiumei úti sírkertet. Tárt kapuk, és rengeteg ember fogadott.

Mély morajlással törtük meg a sírkert csendjét, a fényszórók fényei mögött pedig megjelentek a sírhelyek. Csupán fekete körvonalak látszottak belőlük, háttérben a város fényeivel. Lassan elgurultunk a Kerepesi Temető ódon fehér oszlopai mellett, mely két oldalról szegélyezte az utunk. Különös érzés volt bevonulni, az addigra már 602 darab motorra növekedő konvojjal. Nem voltunk odavalók, ám ezen az estén fejet hajtottak efelett.

Miután az utolsó motor is leállt csend borult ránk.

A ravatalozónál már égtek a gyertyák, de még perceken át gyújtották azokat. Pár perccel később rekedtes hangos megszólalt a mindenkori motoros himnusz, a Born To Be Wild. Borzalmas kontrasztban állt a temető némaságával, ám mégis szívszorító pillanat volt.

A hozzátartozók szavait sosem felejtem el. Beszédük alatt a néma tömeg egy emberként zokogott odabent. Fájdalmas pillanat, de semmit sem érezhettünk az Ő fájdalmukból.

Felharsant a tárogató, a megemlékezés véget ért. Megállíthatatlanul előtörő könnyekkel sétáltunk vissza a motorokhoz, néma csendben.

Indultak a motorok, az egyik áldozat édesapjának kérésére a temetőből kifelé minden motor húzott egy gázfröccsöt az elhunytak emlékékre. Lassan gurultunk ki az éjszakába, és szétszéledve hazaindultunk. Ismét csend zuhant  Fiumei úti sírkertre.

Őszinte részvétem a hozzátartozóknak!

Guruljatok örökké!