Pár nap hiján egy hónapja van itthon az autó. Ez idő alatt megtettem vele nagyjából 600 kilométert, változó minőségű utakon, nagyobb hibák nélkül. Egy dolog hiányzott a tökéletes állapothoz: egy futóműállítás. A művelet önmagában nem nagy dolog, ám az első próbálkozásnál hamar szembesülni kellett a tényekkel: a legtöbb műhelybe nem tudok beállni. Telefonok, kavarodás, egy verőcei műhelybe sikerült bejutnom, de jött a következő nehézség: nem fér be az autó alá az emelő. Oldalanként 2 léccel sikerült olyan magasra emelni az autót, hogy végül összejött, de még így sem fértek hozzá kellőképpen. 

Pár nappal később elvittem egy budapesti Subaru szervizbe, korábbi elmondásuk szerint nem okoz majd problémát a hasmagasság. A műhely udvarra jutáson kívül így is volt. Tovább bonyolította a dolgot a kerék kis mérete, de nem volt megoldhatatlan a feladat. Fél óra múlva csöngött a telefon, valami nincs rendben. 

Ugorjunk. 2 nappal később megérkezett az összegző levél. 

Hibamegállapítás.

Szervízünkbe 2012.09.05-én érkezett AMV-632 frsz-ú Toyota corolla gépkocsin az alábbi hibákat tártuk fel:
- az állítható futómű magasság rögzítő gyűrűi letekeredeve
- a gk. hasmagassága 5 cm, ezért az alvázon több friss sérülés látható
- kipufogó több helyen összenyomódva
- j.e. féltengely a váznyúlványba ér, a váz rajta fekszik.
- mindkét hátsó fékből erős olajfolyás, munkahengerek cserére szorulnak
- mindkét hátsó gumifékcső erősen repedezett, jobboldali szivárog, szigetelő szalaggal betekerve(!)
- mindkét hátsó lengéscsillapítóból hiányzik az olaj, teljesen összeestek
- bal alsó futóműgömbfej erősen lóg, cserére szorul
Fenti hibák javítása nélkül a gépkocsi csak szállító járművel hagyhatja el a telephelyet, mivel balesetveszélyes állapotban van! 

 Na ez már valami. A kipufogó sérülései, nem meglepőek, és sok minden fogható az elöregedésre, amivel semmi baj nincs egészen addig, amíg hozzá értő ember észre nem veszi, és jelzi a tulajnak. A helyzet onnantól vicces, hogy a közel sem megbízható állapotról egy szót nem hallottam az autó átvételekor, vagy azóta bármikor. Kérdés, hogy lehet így kiadni egy 2 hónapig készülő autót. Szigetelő szalaggal betekert fékcső? Utólag kiderült, állítólag már úgy került le az kocsi. Rendben, de az a minimum, hogy kapok egy telefont, vagy üzenetet, hogy ez van, mi legyen, mert ez így gáz. Nem kaptam. Az átszabatott hátsó gátlókban egy gramm olaj nem volt, igaz jelezték, hogy fel kellene újítani majd. Kérdés, miért kellett akkor sz*rból várat építeni? Plusz költség ugyan, de meg van oldva a probléma. 

Ugrás.

Tegnap hoztam el az autót a Seibiko-ból, immár felújított fékrendszerrel, és gátlókkal, jelentős összegért cserébe.  Nem ajánlják a jelenleginél alacsonyabb hasmagasságot ebben az állapotban, igaz, segédrugóval bármeddig lehet majd csökkenteni azt. De ez majd a jövő zenéje. Holnap visszakerülnek a gyári kerekek, bár valószínű, hogy egy újabb emelést követően tudom majd csak felrakni az autóra őket. A Fondmetal-ok sorsa egyenlőre kérdéses, lehet tavasszal az esetleges távozásuk egy nagyobb garnitúra eljövetelét vonja maga után. Így viszont el tudom érni, hogy a jelenlegi 4 helyett 1 ujjam (se) férjen a kerék, és a sárvédő közé, de az autó hasmagassága még kezelhető marad. Meglátjuk. A kipufogó távozott, a gyári állapoton bután mutatott volna az imádott vég. 

Tavaszig pedig meg van az új kitűzött cél, ami nem más mint a legapróbb hibák eltüntetése, a bódén, a beltérben, vagy mechanikai szempontból. Apró horzsolások, hiányzó tetőkárpit, és társaik szép lassan eltűnnek, és ha minden jól megy, tavaszra lesz egy tökéletes, hibátlan állapotú kiindulási alapom.

Onnan pedig ismét nagy levegő, és merülés...

Samu növésben van. Pár hónappal az első poszt után most már egyértelműen kijelenthetem, nem törpe snauzer. Tegnap életében először megfosztották bundájától, a fekete rengetegből előbújt egy aránytalanul hosszú lábakon bukdácsoló eb. A láb elvileg jó jel, bár most kicsit birodalmi lépegetőre hajaz. A súlya valahol 8 kilónál járhat, a 2,75 után öröm minden egyes plusz deka. Óriás lesz ez egy napon.

Shepard Fairey neve elsőre ismeretlenül csenghet, viszont ha azt mondom Obey Giant... hát akkor sem lesz feltétlen jobb a helyzet. Fairey-t az egyik legnagyobb street art művészként tartják számon, nem is alaptalanul, hisz több mint 24 éve űzi az ipart. Teremtménye az Obey pedig a világ számos pontján képviseli magát falakon, táblákon,  többek között a 70-es évek egyik legnagyobb pankrátorának, arcképével. Éppen ezért volt elsőre megdöbbentő belefutni ebbe az arcba egy Kálvin téri feltehetően kávézó tábláján. Sok minden nem derült ki a helyről, viszont egy pillanatig kellemes volt elhinni, Fairey itt járt. Közelebbről nézve látszott a gondos festés, az illúzió pedig messze szállt.

Ám remélhetőleg a tél elején Banksy-vel az Obey is tiszteletét teszi hazánkban, és a szerencsésebbek bele is futhatnak egy-egy eredeti alkotásba.

Pár napja kivittem a Corollát a laktanyába vállalható képek készítése végett.  Sikerült? Döntse el mindenki maga. Íme a 3 legvállalhatóbb.

Nincs semmi ami megzavar, a tér légüres, a csend végtelen. Aztán jön távolról valami. Megfogni nem tudod, mégsem ereszt. Lassan húz, egyre lentebb. Végtelen örvény.

Az előző posztban említett KGST Party-ról forgatott anyag rövid változata. Check it!

Áprilisban csatlakoztam Kupacékhoz. Azt hiszem jó döntés volt. Jó szórakozást.

Újra itthon a Corolla. Alig 8 hét telt el azóta, hogy az autó lekerült Debrecenbe, az Ateri Motorsport udvarába, magas anyahajóként ringva, tetején a Fondmetal-okkal. Ültetés, felni színezés, a terv ennyinek indult. Aztán elkezdődött a folyamat. Jött az első telefon: el van repedve a felni belső, összesen nyolc helyen. Javítani kell, nem vitás, így használhatatlan. Hiába, az IMM-en boltolt kerék nem volt hibátlan. Majd' 2 hét volt mire visszakapták őket. Közben megjöttek a gumik, 165/55 R13 méretben. Pofás lesz az - hallottam mindenkitől. A Garbojama utáni lent töltött egy hét folyamán kikerült a futómű, ám az eredeti keményítés helyett egy állítható rugó behelyezése lett a terv. Nem volt az országban, a tengeren túlról érkeztek meg, bő 2 héttel később.

Eközben visszakerült a felni, a hegesztés mentén hatalmas varratokkal, ezért azzal a lendülettel ment is az esztergályoshoz. E tájt érkezett meg Bankokból a Nardi kormány. A múlt hét folyamán összeállt minden, kézben volt a felni, a gumi, bent volt a futómű. Milyen legyen a szín? Füst, de ha az nincs, legyen arany. Egészen új árnyalatát prezentálták a srácok a színnek.

Csütörtökön indultunk neki Debrecennek, majd Nyíregyházának a KGST Fesztivál miatt vonattal, és gyomorforgató izgalommal, 2 hónapja készül az autó, és állítólag most már kész. Szerencsére voltak oly kedvesek az érintettek, hogy egy darab képet nem küldtek róla."Látom a Corollát, be fogsz fosni", és még sok másik hasonló hangvételű üzenettel viszont elláttak bőven.

Fél 7-re érkeztünk Debrecenbe, Binci pedig sehol, pedig elvileg ő hozta az autót. 10 perccel később befutott egy ezüst Passat benne a főszerkesztő úrral. Ilyen nincs, menjünk gyorsan. Természetesen túl egyszerű lett volna a műhelybe menni egyből, nem, még előtte ki kell menni a város szélére elintézni valamit. Bámészkodás, 500-as Fiat, Triumph Spitfire bámulása az udvarban, újra autóban, immár irány a műhely. És akkor megláttam. Ott hasalt a szemétje. Gyönyörű látványt nyújtott. Full polír, tetőn immár a gyári kerék, nem létező hasmagasság. Beszarás. Első kör, kis leérés, feszes futómű, vigyor. 

Nem sokkal később csatlakozott hozzánk Gyuri is, ezt látnia, vezetnie kellett. Este, közvilágítás, és egy borzalmasan alacsony széles valami gurult el mellettünk az úton. Fantasztikus látvány.

Másnap vonulás Nyíregyre konvojban, leghátul. Állítólag többszöri merevedést okozott az autó látványa az előttünk haladóknak a tükörben. Kint Peti S14-e, és a Corolla volt az egyedüli távol-keleti masina. Mondjuk KGST Party-n ez annyira nem meglepő. Első nap a egyedüli -még- józan emberként be kellett szaladni a városba, 3 fővel nem volt akkora gond, bár érezhetően többször karcolt az alja. Visszafelé azonban a táborba ereszkedés közben felakadt az autó a kapuban. Ketten kipattantak, és konstatálták, egy 3 centis vasdarabon nem sikerült tovább jutni. Hm. 

Utolsó napra kellőképp hányinger állapotba került az autó köszönhetően a folyamatos salak pornak, és a reggeli párának. Indulni kellett, telepakolva, 2 fővel, de egyenlőre üres tankkal. A korábbi napok folyamán bő 70 kilométer alatt sikerült elfogyasztani majdnem fél tanknyi benzint. Biztató. 

A GPS szerinti legrövidebb útvonalon indultunk haza teli tankkal, némi félelemmel a hazai utaktól. Gyöngyösig semmi gond nem volt, 1-2 lerakás, de alapvetően jól leküzdött nyomvályús utak. Ám innentől kezdve átment az utazás egyfajta túlélő túrává, 5 km/h-s sebességgel, szembetűző délutáni napfénnyel, folyamatos kátyú, nyomvályú, hullám, stb kerülgetéssel. Az utolsó 60 kilométer bő 2 órás szenvedéssé vált. Teszem hozzá azokon az utakon a helyi terepjárósok is araszolva közlekedtek, sikerült rövid, de a megye legrosszabb útjain hazaérnünk. 

E percekben pedig porosan hasal a ház mellett az öreg Toyota. Fedett garázsba be tudna ugyan állni, de feleslegesen nem szeretném végig húzni az alját, ott pedig sajnos elkerülhetetlen. A másik lehetőség egy félig zárt hely lett volna, ám ott a kövekkel felszórt út nem aratott nagy sikert, még most is esnek ki kisebb darabok egy egy rejtett pontjáról az alváznak. Utolsó alternatívának maradt ez a hely, de nehezítő tényezőnek ott volt egy a KGST-s vasdarabhoz hasonló, de kicsivel nagyobb kapu támasztó vas középen. Léceken végül sikerült becentizni a masinát. 

Emelni kell, ez nem kérdés, mint ahogy egy nagyobb, legalább 15-ös garnitúrának váltania kell a mostanit. Ez így veri lóv.

KGST Party

12:35-kor indulás, fél óra múlva Vác, onnan 30 perc múlva zónázó, ergo 2-re a Nyugatiban vagyunk. Séta a Margit híd budai hídfőjéhez, pár megálló HÉV, és érkezés a Sziget bejárathoz. Séta, SMS bemutatása, végül pedig Pop-Rock színpad. 

15:00-tól aprít a The Roots. Legendás banda, több mint két évtizednyi történelemmel, zseniálisabbnál zseniálisabb számokkal. Bakancslistás tétel hallani/látni őket élőben. 

A terv működő képes, percdíjas jegyvásárlással egész korrekt áron abszolválható feladat. Egyenleg feltöltve, kicsivel több mint 13 ezernek kell a számlán lenni, 17-el jó vagyok. 

Megy az üzenet, jön a válasz: Nincs elegendő keret. Naezmiez? 1430, ügyfélszolgálat, fél óra automata rendszer kavargás után végre emberi lény, kiderül a probléma: ez esetben jegyet univerzális egyenlegről tudok venni. Fasza, feleslegesen dobtam ki a pénzt, viszont még egyszer ennyit nem tudok ráfordítani. Kicsit utána járva érdekes dolgokat találtam, vagy Domino-s az adott telefonszám, vagy Univerzális egyenlege van. Mivan? Ha valaki  jobban eligazodik ez ügyben, jelezze.

Lényeg, majdnem ott lehettem egy Roots koncerten. Szép dolog a Sziget koncertek élő közvetítése Youtube-on, de - és kövezzen meg valaki ezért ha akar - úgy látszik fontosabb egy alig pár hónapos banda adása, mint egy legendáé. Hogy is van ez? 120 forintos limonádét hasonlítunk a 18 éves Chivas-hoz? Ugyanmár. 

Nakérem. Rohamosan megváltozott a dolgok menete a nap folyamán. Dániel pár perce szállt le a vonatról a Nyugatiban.

Oka?

Bizonytalanság. Egy statívot, és egy slidert leszámítva minden filmes felszerelésem Debrecenben van a lengyel túra óta. Miért? Mert a tervek szerint a Kupac forgat vele, amikor lesz idejük. Ez megy bő egy hónapja. Hány használható kocka lett leforgatva? 0. Viszont ezzel együtt az utolsó pillanatig halogatva volt az esetleges postázása a felszerelésnek, mondván, kell az még lent, mert tuti használni fogják. Nem használták. Értelmes alternatívaként a JapCar Fest jött szóba, ha jön debreceni autó lehozzák a pakkot. "Nem megy Debrecenből senki" kaptam a választ. Vicces volt másnap onnan érkezett autó előtt állni. Keringett némi düh odabent. Sebaj, majd hétfőn feladják futárral, azzal másnap már kézben van. Dani lejött, másnap pedig vártuk a csomagot. Semmi. Ok? Nem tudták feladni. Majd másnap.

Mára kifogytunk az előkészülettel kapcsolatos tervezésből, nem volt mit csinálni, a feszültség viszont egyre nőtt. Cucc pedig sehol. Nem jó játék ez így, feleslegesen lerángattam Danit, segget csináltam a számból feleslegesen. Nincs mit tenni, a szoba pár napig üresen áll, hétfőn folytatjuk, addigra biztosan ideér a felszerelés. Thumbs up for Debrecen. 

Mikor és hogy? Most, hogy Dani hazament nem kérdés, hogy holnap reggel itt lesz minden. Ha esetleg mégsem, akkor remélhetőleg péntek este átvehetem az immár erőteljesen földön hasaló, aszfaltkarcolóvá vált Corollával együtt. 7. hete van lent az autó, ez már az utolsó utáni időpont az elkészültére. 

Meglátjuk.

Elindult a munka. Miután Dánielt kénytelen voltam negyed 3-kor felkelteni, megkezdődött a tervezés. A szoba immár harci terület, az agyalás mostanáig tartott. Jelen pillanatban az első segédvonalak meghúzása van folyamatban. Kis szerencsével holnap ideér a filmes felszerelés, és indul a fújás, forgatás. 

Kedd, hajnali 2:49.

Japcar Fest 2012. Megjártuk. Az Accorddal. Bővebben a hamarosan. 

Az egyediség menő, nehéz, és nem mindig éri meg külön utakon járni. Ugyanakkor ha valaki jól kavarja a lapokat, elismerést nyer, szeretni fogják. Hisz szívmelengető látvány valami új, valami, ami esetleg ott kering bennünk is, de lehetőségünk, tehetségünk nincs kifejezni. 

Miért írok erről? Csak figyelj. 

A közelmúltban lehetőségem adódott egy egykori kamra használatára. Fehér falak, durva, beton padló, nagynak nem nevezhető méretek. 

Rendhagyó stúdió lesz benne: az összes állvány, kamera, fényképező lakhelye, vágószoba, ésatöbbi. Igen ám, de a fehér ugyan divat szín, falon nekem mégsem adta ki igazán. Adott volt tehát, hogy valamit kell kezdeni vele, méghozzá sürgősen. 

Felkerestem hát Zsigó kollégát, az egykori Inner társíróját. Nem csak tehetsége van az efféle manőverhez, de a kellő ügyességgel is rendelkezik a kivitelezéshez.  Nézd csak meg. 

Az ötlet a következő: teljes szabadság, de fal ne maradjon üresen. A kombináció egyeseknek ismerős lehet: novemberben volt egy hasonló kisérlet, akkor egy BMX volt a kiszemelt áldozat. Utólag sajnos tényleg helytálló az "áldozat" kifejezés: a történet már a "művész" kiválasztásánál megbukott, a végeredmény pedig közel sem lett megnyerő. 

Nade majd most.

Danit nem kellett sokáig győzködni, azonnal benne volt, azóta pedig elmondása szerint az ötletek gyűlnek, a végeredmény meglehetősen tetszetős lesz. Kíváncsian várom. 

Viszont én is ki veszem a részem a munkából, a pár napos folyamatról film készül, ami reméljük legalább annyira ütős lesz mint a szoba. 

A project valamikor augusztus elején indul, kisebb-nagyobb napi beszámolókkal.

Check it!

Friss információ.

Beálltam a sorba.

Ez kétségtelen.

Most nem bánom.

Ömlesztett inspiráció, világnézet, hangulat. Olyasmi. 

Álomvilág, emlékek, lopott képek.

Ember, gép, világ, művészet.

Rendszertelen. 

Ez is.

Klikk.

A Corolla immár 1,5 hónapja az Ateri Motorsport udvarán parkol, kissé elhúzódott az átalakulás. Ám ez egyértelműen megtérül a mindennapos használat folyamán: állítható futóművet kap ámerikából. Ez mind szép és jó, ugyanakkor mit ér a futómű, ha nem gurul az autó? Hátkérem, lassan kezdek leszállni a szopórollerről, egyrészt öröm, hogy egy borzalmasan ritka Fondmetal Canonica garnitúra fog az autó alatt feszíteni, de meg is van az ára.

Csiszolás közben a mesterek felfedeztek 2 belsőben összesen 8 repedést, ami mondjuk úgy kellemetlen dolog. De a napokban sor került a javításra, már csak némi csiszolás, polír, és a fényezés kell a tökéletes állapothoz. Sokáig úgy tűnt ez lesz az egyetlen "nemzetidegen" elem az autón (a Fondmetal Itália lankáiról gurult be a Corolla alá), ám egy kósza felvetés okán a mai nap folyamán csomagot kaptam Bankokból.

Az egész onnan indult, hogy régi vágy volt egy gyári, korban is azonos GT kormány beszerzése, ám a környező ebay-ek feltúrása után elkeserítő dologgal szembesültem: drágák. De nagyon. Kedves Binci főszerkesztőúrral lefolytatott nyomdafestéket nem tűrő párbeszédek közepette szóba kerültek a fa kormányok. Namármost az én világomban ha fa kormány, akkor Nardi. Csakiskizárólag. 

Emlékeimben az ilyen kormányok mindig gyönyörű, de elérhetetlenül drága tárgyként szerepeltek, de miértne alapon bepötyögtem a keresőbe. A horror árú Rolls, és Bentley darabok között néhol megfért egy egy MX-5-be szánt darab is, egész baráti áron. Nagylevegő, nemsokkal később indult a licitháború, amit az utolsó pillanatban volt szerencsém elbukni. Hahaha. Igen ám, de akkor bukkantam rá erre a csodára. Fix de alacsony ár, távol-kelet nem a legjobb kombináció. Milliomodik pillantásra sem tudtam otthagyni, oké, kopott belül, de az még belefér. Életszagú. 

Ma pedig, a leütést követő 8. napon itt tarthatom a kezemben ezt a csodát. Kicsit karcos, messze nem a legszebb állapot, de akkor is: ez gyönyörű. Kora ősszel autóba is kerül, innen már csak egy AE86 adapter kell, és teljes a boldogság. 

Hátszóval. Történt egyszer, hogy valamilyen megmagyarázhatatlan okból a tavalyi év őszén vettem egy újságot. Rozsdakupac. Ezmiez? Nem tudtam, Silver Bug volt a címlapon (na nem mintha akkor még tudtam volna mi az), de valamiért megfogott. Picivel tűnt csak többnek egy átlag tuning magazinnál, első ránézésre. Belelapoztam, Zsiguli, Trabant, Skoda, a Silver, BMW, és egy CR-X. Egyiket sem nevezném álmaim netovábbjának, de mire észbe kaptam, elfogytak a lapok, nem volt mit olvasni. Eltelt 2 hónap, napi szinten jártam az újságárushoz, "vanemármagazin" című történet. Így ment ez decemberig. Az akkori aktuális számban a srácok beszámoltak egy félig meddig megbukott forgatásról. A mélyen tisztelt GarázsTv lemondta a munkát, az akkor helyszínen lévő társaság pedig bérelt technikával látott neki a házi anyag elkészítéséhez. 

Kósza gondolatnak indulta egy levél küldése a kupacnak, technikám van, a tudás szubjektív, meglátjuk mi sülne ki belőle. Annyira kósza volt, hogy pár nappal később már el is lett küldve a lap hivatalos címre. Teltek a napok, hetek nem történt semmi. Újabb üzenet, ezúttal a lapigazgatónak, közösségi oldalon. Semmi. Kapjátokbe.

Úgy adódott, hogy első napon ott voltam az idei remekre szabott Carstyling Tuningretteneten. Ezek meg kint voltak, standdal. Pótoltam a hiányzó magazinokat, majd távoztam. Fél órával később felmerült a gondolat, vissza kellene menni, személyesen is rákérdezni a dolgokra. Ha nemleges választ kapok, legalább tudom, mindent megtettem, ha belemennek, akkor boldogság. Rövid, de legalább annyira kínos társalgás az aktuális stanolóval (Geekay), majd befutott az igazgató úr (Gyurew) is. Kivagyokmivagyokmitakarok. Tetszett az elképzelés, másnap beindult a levelezés, referencia videó küldés, stb. Első hivatalos munka a Cruise Night 7 lett. Pocsék szervezés, leftdick effekt után mire helyszínre értünk értelmes autó csupán 5-6 maradt, azok felett is kiégett a közvilágítás. Péntek 13, nincs mit csodálni ezen...

Ugrás.

Immár 4. hónapja vagyok a csapat tagja, ez idő alatt forgattunk az Oldtimer Expo-t, Butolay interjút,a Velodrom-ot, Mini világtalálkozót, '66-os standard Bogarat, a soltvadkerti BMW találkozóra is fel lett kérve a RozsdaTv, valamint a Ford Majálison is kamera elé állítottunk 2 vasat. Múlt héten Bincivel megjártuk a Garbojama-t Krakkó mellett, nem kis kalandokat átélve (itt, és itt olvashattok róla), utána pedig 4 nap Debrecen következett, az első adás intrójának elkészítése végett. Hónap végén jön az első adás, kis szerencsével elég ütős környezetben tarthatjuk a premiert. 

Szintén ide köthető a Meusi-szan átalakulása is (itt). Elenyésző szinten, de írásban is kifejthettem gondolataimat az aktuális számban: egy Oldtimer Expo beszámoló, és egy Skyline modelltörténetet írhattam.

Remek csapat, új arcok, kapcsolatok, utazás, baráti légkör. Mi kell még?

Egy kis promó a végére.

Nehéz leírni egy érzést. Fájdalom, büszkeség, együttérzés kavarog a fejemben.

A hír, miszerint elveszettünk három motorost a lengyel utakon, futótűzként járta be az országot, nemrég, és azóta is folyamatosan érkeznek újabb beszámolók, hírek az esetről.

A halál az élet része, ezt megtanultuk rég, így egy újabb tragédia súlya mégsem ér el hozzánk. Nem tulajdonítunk neki nagy jelentőséget, nem érezzük a fájdalmat. Egészen addig, amíg egy hozzánk az átlagnál közelebb nem álló személlyel történik mindez. Személyesen nem ismertem az áldozatokat, mint ahogy a tegnap este összegyűlt motorosok nagy része sem. Motorosok voltak, és ez bőven elég. Egy hatalmas család tagjai, örökre. Én magam nem hajtok kétkerekűt, nincs is papírom, viszont utasként részt vehettem néhány közös guruláson, és bepillantást nyerhettem e család életébe. Egy olyan világba, amit egy kívülálló nem érthet, nem érzi a határok nélküli összetartozást, a tiszteletet, és bizalmat a másik fél iránt. Nem értheti miért jó többed magaddal útra kelni, harcolni a természet elemeivel, és ugyanoda visszatérni, ahonnan pár napja elindultál.

Ők is tudták, érezték mindezt, és nem kétlem, hogy ez most is így van.

Tegnap utolsó útjukra indultak ezek az emberek. Több tucat lengyel, magyar motoros kísérte őket ezen az úton a magyar határig, ahol vérfagyasztó látvány tárult a konvoj elé. Több mint 400 motor, és legalább 500 ember várta őket. Hideg szél, fekete felhő rengeteg érkezett velük, tudatván, ez valami más. Mindenki egyenlő, mindenkit egy cél vezérel: elkísérni Őket az utolsó útjukra. Nem számít mivel jöttél, mit képviselsz, nincsenek határok, csupán végtelen tisztelet Irántuk.

Valamivel 8 után indult el az addig folyamatosan bővülő konvoj, fegyelmezett, nyugodt tempóban. Nem volt olyan város-falu, ahol ne álltak volna tucatszám integető, a látványtól megdöbbent emberek.

Nehéz volt ilyen pillanatokban kordában tartani az érzelmeket, a szem pillanatok alatt megtelt könnyel ezeken a helyeken.

Nagyorosziban egy látszatra messze nem a felső tízezerbe tartozó idős pár közösen mécsest tartott a kezében, mosolyuk pedig elhitette velem, Ők is ott gurulnak velünk.

Megrendítő látvány tárult elénk Rétságot megpillantva: a konvoj eleje már a következő domb tetején volt, 4,5 kilométerre tőlünk, és messze nem a végén haladtunk.

A kezdeti szemerkélő eső is alábbhagyott, Vác környékén viszont vészjósló fekete tömeg tornyosult mögöttünk. Besötétedett, a motorok fénye azonban utat vágott az éjszakában.

Folyamatosan haladtunk, az útszélén pedig időről időre feltűntek a forgalom más részvevői is, néhány álló, sötétbe burkolózó autó. Folyamatosan járó helyzetjelzőik mintha a gyászos menet előtt hajtott volna fejet.

10 után értünk be pestre. Kihalt, lezárt bevezető utak, a tömeg ellenére ijesztő egyedüllét vett körbe. Monoton tempó, sárga közvilágítás.

Pirosokon áthajtva, üres belvárosi utakon értünk el a Fiumei úti sírkertet. Tárt kapuk, és rengeteg ember fogadott.

Mély morajlással törtük meg a sírkert csendjét, a fényszórók fényei mögött pedig megjelentek a sírhelyek. Csupán fekete körvonalak látszottak belőlük, háttérben a város fényeivel. Lassan elgurultunk a Kerepesi Temető ódon fehér oszlopai mellett, mely két oldalról szegélyezte az utunk. Különös érzés volt bevonulni, az addigra már 602 darab motorra növekedő konvojjal. Nem voltunk odavalók, ám ezen az estén fejet hajtottak efelett.

Miután az utolsó motor is leállt csend borult ránk.

A ravatalozónál már égtek a gyertyák, de még perceken át gyújtották azokat. Pár perccel később rekedtes hangos megszólalt a mindenkori motoros himnusz, a Born To Be Wild. Borzalmas kontrasztban állt a temető némaságával, ám mégis szívszorító pillanat volt.

A hozzátartozók szavait sosem felejtem el. Beszédük alatt a néma tömeg egy emberként zokogott odabent. Fájdalmas pillanat, de semmit sem érezhettünk az Ő fájdalmukból.

Felharsant a tárogató, a megemlékezés véget ért. Megállíthatatlanul előtörő könnyekkel sétáltunk vissza a motorokhoz, néma csendben.

Indultak a motorok, az egyik áldozat édesapjának kérésére a temetőből kifelé minden motor húzott egy gázfröccsöt az elhunytak emlékékre. Lassan gurultunk ki az éjszakába, és szétszéledve hazaindultunk. Ismét csend zuhant  Fiumei úti sírkertre.

Őszinte részvétem a hozzátartozóknak!

Guruljatok örökké!

Egy hete új jövevény van a háznál. A megtévesztések mestere, a harcművészetek legjobbika, a kihívó nélküli örökös bajnok, Samu. Immár 8. hete borzolja a világ, és minden élő, nála gyengébb dolog kedélyeit, és ez csak fokozódni fog. Tisztázzuk, eddig miket tiport maga alá: milliónyi fűszál, kisebb botok... eddig ennyi, de reszkethet minden élő/halott/élőhalott, a kegyelem fogalmát nem ismeri. Samu a nap 24 (leszámítva, mikor alszik) órájában harcra kész, bármikor képes fülsüketítő hangon vinnyogni, bármelyik mozgó labdát megtámadja, és bárki ölébe képes felmászni. Samu egy óriás schnauzer kölyök egyenlőre, bár az orvosok a méretre vonatkozó megnevezést egyenlőre kizártnak tartják, a tenyésztő a fejét vakarja, ez az alom nem igazán nevezhető óriásnak, egyenlőre. Alig 2 hónap, és elválik kinek van igaza.

A kis buzi épp az ülésre hugyozik. Azért vigyorog. Samu.

2012 3. posztja lesz ez, nem vittem túlzásba. Kifogás gyanánt (és nem is gyenge téma felvezetésként ) azzal védekeznék, most történt is valami.

A tavasz sok kisebb-nagyobb újdonsággal a zsebében érkezett, csak egy gyors felsorolás, hasra ütés szerűen: A Herceg, Samu, Rozsdakupac, illetve az ezekkel járó történetek. Kezdjük.

125 ezer forint lehet nagyon sok, és lehet nagyon kevés pénz. Egészen pontosan 1050,420 Danon tejfölt tudunk venni belőle, 12%-os zsírtartalommal, sőt, akár egy okos telefont is kaphatunk érte. Ez az összeg március közepén azonban mást hozott a házhoz. Valamikor e hónap közepe felé akadtam rá egy hirdetésre, melyben egy irreálisan keveset futott, megkímélt, és ritka Accord szerepelt. Addig bámultam a róla szóló pár sort, a képeket, hogy 23.-án már előtte álltam Budán, és ámultam.

Fejvakarás, hümmögés közepette jártam körbe sokadjára is a mély-kék, kissé idegen vasdarabot. Korrekt Honda-ismerőnek gondoltam magam, de esküszöm, ilyennel még nem volt dolgom személyesen, maximum képeken láttam, hasonlót. Masszív megjelenésű, szögletes, ahogy kell, és az autógyártás egyik legszebb orrával megáldott Honda ez. Második generációs, 1982-es Accord, bár akkor még elsőnek hittük. Bent fotel kényelmű ülések, sarkos, de igényes műszerfal, rengeteg visszajelző, apró részlet. Régóta állt, bikázás után azonban szinte hihetetlenül finom, halk, egyenletes alapjárat. Első kör, 3 sebességes automata, jenki cirkáló feeling. Határozott fék, kicsit lomha gázreakció, puha siklás, cruise szellemiség ez, nem vitás. Ez az az autó, amivel tudnál, de nem akarsz sietni. A végzetes, és mindent beterítő hiba, a szellőző rendszer aktiválásával kezdődött. Az autó nem minimum 3 konténernyi "szotyimagot" köpött az összes létező nyílásán, még ma is előkerül egy-egy kósza darab. Lényeg a lényeg, ez kell, nem vitás.

Egy igen csak ünneplősre vett este után másnap reggel 8-kor már az M3 kivezetőn vártuk hogy megérkezzen a Herceg, és megtörténjen a papírmunka. Finoman szólva émelygő fejjel, és gyomorral tartottam a hazaúttól, de az Accord nem okozott csalódást, fenséges siklásban hazagurultunk, 4 új gumi, és egy teletankkal a hátunk mögött. Örök emlék a rádió első bekapcsolása, a felcsendülő '80-as popsláger.

Fél napnyi takarítás után kezdett visszatérni a régi pompa, kikerült milliónyi kacat, kesztyű, olvasószemüveg, olló, és miegymás. Az egyetlen, autó múltjára emlékezető tárgy, egy '94 nyarából származó Planetárium program újság a mai napig a jobb első ajtóban van.

Természetesen nem mesebeli hintóról van szó, de nagyon közel, szinte királylány-hajszálnyi a különbség a kettő között. A korrózió nem kerülte el, a sárvédőknél, illetve szélvédők alatt már megjelent a felületi rozsda, de egyik sem veszélyes, komolyabban, 2 hónapon belül Oldtimer vizsgára kész lesz az autó.

Pár nappal később kissé félve vittük le az autót a szervizbe, most dől el igazán, mit rejt a megnyerő külső. Nem kis meglepetést okozva a szűrők, és olajak cseréje után műszakilag tökéletes az autó.

Az egyetlen szépséghibát csupán a hivatalos átírási procedúra okozta, így ez bő egy hónapnyi állást jelentett, de egy hete mindez megoldódott, és az autó hivatalosan is a miénk, és utcára is lehet vele merészkedni. Ha pedig ez bekövetkezik, a világ megszűnik, a problémák eltűnnek. Kellemesen suhansz, a napfénytetőn betűz a nyári nap utolsó sugara, és semmi dolgod, mint hogy chill zenére belegurulj a végtelenbe.

Ez egy kibaszott Herceg!

Régóta terveztem egy újabb posztot, a téma is összeállt, mégis most, cirka 3 hónappal az utolsó bejegyzés után ültem le pötyögni.

Mi történt? Sok minden. 

Mit írok le?

Keveset. 

Ezalatt az idő alatt rengeteg minden történt, új arcok, történetek, ásatöbbi. Most csupán annyit teszek, hogy bedobok egy linket, egy teljesen jelentéktelen videóról, whiskey és víz kölcsönhatása. Egész izgalmas. Pár perce láttam Casey Neistat barátunk oldalán egy hasonló videót, a linkben az én változatom látható. Tudom, nem kellene oda az az edény, és a háttér is rossz, de nem terveztem, hogy posztba kerül, bármikor is. Lényeg a lényeg, ma ennyi, de nem sokára lesz itt szó rozsdáról, Accord-ról, meg csupa egyéb, zseniális dologról.

 Kicsit gáz, hogy már hónapok óta pang a blog, nem nagyon foglalkoztam vele, pedig biztos lett volna miről beszámolni. Ünnepe, szerelem, vizsgák, filmek, minden jelen volt az elmúlt hónapokban. Rettentő mélyre ásom magam, mert most sem fogok bővebben írni erről, helyette megmutatom az egyetlen mentségemre szóló dolgot, az Inner-t. Naponta frissül, ZsigóDani kolléga, és jómagam posztolgatunk, a világ meg lesi. Ebből a posztolás még igaz is. 

Kellemetlen dolog elkezdeni valamit de be már nem fejezni azt. Kellemetlen egy rendszertelen, alkalmi történésekből megformált oldalt a világ felé mutatni. 

Dehát mitnemondjak, a pár poszttal lentebb említett - de akkor még távoli - élet, világ elkezdődött. BP ilyen téren rendszertelenné tett, azt kell mondjam. A PlaylistCheck tök jó ötlet volt, de 50+- szám,és története kicsit irreális cél volt. Ám valahol erről szól egy blog. Jó esetben rajta keresztül megismered a vezetőjét, az embert a rendszer mögött (ez szép volt, megkell hagyni). Hát, az hogy a havazoo.blog.hu-ból ki mit von le, azt nem tudhatom, és lehet így van ez jól. Nem állt le, de messze nincs a toppon, rendszert pedig hiába keresni rajta. 

Ez ilyen.

 Valahol egy utcai lámpa fénye pislákolni kezdett, majd lassan teljesen kialudt. A zöldes fény mégis továbbra is beterítette az állomást. A kapuk üresek voltak, órák óta nem járt arra senki.

A határ üres volt. Valahol az apró őrbódék mélyén gyűrött napilapot olvasott a megfáradt tiszt.

Sophie úton volt. Sok száz kilométer állt mögötte, de nem érezte úgy, hogy bármennyit is haladt volna. Végtelen utakon haladt, a táj arctalan sötétségbe burkolózott. Az éj sötétjében sárga kígyónak tűnt az autópálya. Monoton, és nyomasztó volt Sophie-nak  haladni rajta. De haza kellett érnie. Muszáj volt.

A fiatal tiszt kilépett szolgálati helyéről. Arcát hirtelen csapta meg a lehűlt kinti levegő. Szemével a szinte végtelenbe kanyargó lámpákat figyelte. Összehúzta kabátját, és átsétált a szomszédos fülkéhez.

Az Öreg szakadt könyvet bújt, s a háttérben ott volt az aprócska TV-je is. Fekete fehér film ment benne. A tiszt bekopogott, ami apró riadalmat keltett bent, majd miután az Öreg mindent visszatett az eredeti helyére, és a kávét és feltörölte kilépett hozzá. Eleinte kissé zavarban volt, rég volt már az az idő, hogy nem riadt meg semmitől. Kívülállónak érezte magát a mai világban.

Sophie távoli épületekre lett figyelmes, s a táblák szerint elérte az országhatárt. Szinte hihetetlennek tűnt. Kora délután még Párizsban volt, s meg sem fordult a fejében, hogy pár órával később már hazafelé fog robogni. Mennie kellett, ez nem vitás.

Lassított, s a papírjait kezdte kutatni.

A két határőr is észrevette őt. Az Öreg fiatal kollégájára pillantott, s azzal visszavonult a bódéjába. Ismét a fiatalabb húzta a rövidebbet.

Sophie próbálta leplezni feszültségét. Meglepően jól ment, de ilyenkor mintha az emberek is békésebbek lennének. Látták egymáson, hogy egyiküknek sincs egyszerű napja, apró mosolyt váltva váltak el. A lány a pénzváltó épülete mellé hajtott. A C-Max hűséges társként teljesítette a feladatot, kerregő dízel hangja csak akkor hallgatott el, mikor Sophie a telefonhoz sietett.

Az eső szakadt odakint. Kabátját fejére húzva sietett át a fülkéhez. Azonnal megragadta a telefont, és tárcsázni kezdett. A vonal gépies hangon búgott, majd egy férfi hang szólalt meg.

-Miden rendben?

-Istenem ha tudnád…

-Nyugodj meg, innentől minden rendbe jön, beszéltem vele..

-És te még hiszel neki?

-Miért ne tenném?

-Értsd meg 4 órája folyamatosan megyek, én ezt nem bírom… Haza kell érnem…

-Tudom, de hidd el innen minden rendben lesz. Tarts ki, hiszek benned. Most le kell raknom. Itthon várlak.

Csend lett a fülkében. Egyedüli zajforrás csupán az esőcseppek kopogása volt. Némán hallgatta. Sophie mély levegőt vett ,de sosem akarta kiereszteni Miért kellett….? Haza kell érnem! 

 Vissza soha többet.

Kemény percek óta tudom a hírhedt felvételi ponthatárait. Nem állok olyan rosszul, azt kell mondjam. Bár magasról lehet nagyot esni.

Ezzel együtt furcsa időszak ez. Az ember hónapok óta tervezi a jövőjét, ami csodás, hajt, hogy bekerüljön egy újabb, nagyobb mókuskerékbe.

Felesleges titkolni, nehéz időszak ez, feszültség, félelem. Egyéni problémám, hogy ezt megfejeltem egy remekre szabott szakítással.

Sosem szerettem gyarmatot, s az ott töltött 4 év után sem sikerült minimális szimpátiát éreznem iránta. Jó volt, amíg az ember hivatalosan rabja, jó emberek, de mégsem lettem teljesen odavaló. Utolsó évem meghatározta a fent említett kapcsolat, mára vegyes érzelmek okozója.

Rossz volt anno ilyesmire gondolni, ma azonban teljesen hideg fejjel gondolok rá. Az egykor tökéletes, idilli állapot mára eltűnt, az emlékek örökérvényűen megfakultak. Fájni fáj, látni azt, hogy Ő már tovább lépett, de most már én is. Hogy mi van most? Kemény szavak, tökéletes lezártság, és a „leszarom” állapot, indulatokkal keverve. Félre értés ne essék, semmi rosszat nem szeretnék mondani rá, véletlenül sem, csupán lezárom az egészet. Csinálja mindenki azt amit akar. Csak így, ridegen.

Rossz, de hát basszamegajegesmedve, ez van, és már nem vágyom vissza. Szép napok voltak, együtt, az iskolában, a barátokkal, de vége.

Véget ért egy korszak, minden szempontból.

Ismét olyan közegbe kerültem, ahova mindig is szerettem volna, olyan emberekkel lehetek, akikkel nem pusztán csak az szgygsz falai között vagyok igazán szívesen. Új barátságok születtek, régiek mélyültek el, és váltak végérvényesen rendíthetetlenné. Az lehetek aki akarok, nincs folytó közeg, amit eddig gyarmat, az emberek, és minden ottani tényező jelentett. Önbizalom termelődik, és ez tetszik.

Tökéletes közegben kezdek új életet, olyat, amilyet szerettem volna. Kellemes, de nem teljes szívet melengető érzések kavarognak bennem az elmúlt 4 évvel kapcsolatban. Van ahova szívesen visszanéznék, újra átélnék pár élményt, de ez messze nem teljes kép. De úgy gondolom ez így van jól.

Nehéz lesz, az kétségtelen az új élet. De ez vele jár.

Remek emberek, csodás pillanatok, és átmeneti tökéletesség érzése milliószor jelen volt ezalatt az időszak alatt, bent, itthon, akárhol. De teljessé most válik csupán a kép. Egy új kép.

Lassan 9, lépek is, ma este semmi sem számít. Alkoholmámor, kábulat, nevetés, hát, valahogy így indul egy új korszak.

Basszon egyedül. Ez tetszik nagyon. Lehet elkezdem majd használni. Nincs mögötte rossz szándék (csak egy kicsi, amit felesleges tagadni) , csupán egy tetsző kifejezés , amit alkalmazni kezdtem, az elmúlt időszakban.

Hát, ennyi volt ez az egész.

Totálisan lent a feketében, valahol ott gyökeredzik minden. Végtelen mély, fénynek nyoma sincs.

A kéz jéghideg lesz, a szív veszettül ver, az agy működése blokkolt. A lélek próbál menekülni, de hiába erőlködik, ott ragad lent, a mélyben.

Erőtlen szél fúj, a csend átjárja a végtelen minden egyes pontját.

A fejben mégis pokoli hangzavar van.

Hangzavar mely elnyomhatatlan.

Odakint, vagy odafent tombol a nyár, boldogság, meleg jár át mindent. És a szerelem.

Lent koromsötét, és jéghideg tél. Hang nem töri meg ezt a süket állapotot, a szél viszont minden pillanatban csontig hatol.

Alaktalan formák vesznek körül, arctalan, rideg világ ez. Lassú mozdulatok, tomboló elme, merev, üveges tekintet.

Örök fáradtság, nehéz végtagok, s megfoghatatlan, ugyanakkor folyamatos fájdalom.

Hát, ilyen a mélypont.

A füst lassan terült szét a lehült esti levegőben. Komótosan terítette be környezetét. Lassú méreg volt ez, ami alattomosan ragadta meg áldozatát.

Grant az utolsókat szívta a füstölgő  cigarettából. Korlátnak támaszkodva bámult bele a külváros vak sötétjébe. Szeme folyamatosan fürkészett valamit, gondolatai azonban üresek voltak. Csend volt, apró morajként csak a távoli autóút hallatszott. Még egy slukk.

Hosszú napja volt. Hosszú, és fárasztó. Grant nem volt rossz ember, nem is tartotta magát annak, de voltak dolgok amiket hivatásából adódóan meg kellett tennie.

Szeretni ugyan nem szerette munkáját, de ehhez értett. Az emberekhez. Érezte és tudta miből mennyi, ki mire hogy reagál.

Csak az a mániákus fazon ne lett volna.

A következő szívást mélyen lent tartotta, s lassan engedte csak ki a mérgező füstöt.

Megkocogtatta az eldobható kávéspoharát, de az már percek óta üres volt. Ellépett a korláttól, s a poharat a csikkel együtt a benzinkút bejáratánál lévő kukába dobta.

Odabent az eladón kívül senki sem volt, s a neon fakó fénye mellett ő is inkább egy bábúra hasonlított, mintsem élő emberre.

Grant benézett, s az eladó intett neki. Biccentés volt a válasza.

A kúthoz ekkor 3 motoros érkezett, minden motoron 2 emberrel. Miközben Grant elhaladt mellettük leszálltak a motorról, s levették sisakjaikat. 30 év körüli társaság.

Grantet ekkor hűvös szellő csapta meg, szaporázni kezdte lépteit. Ahogy a kút mögé ért a sötétből elkezdett kirajzolódni egy kecses fekete körvonal. Laposan induló, s lágyan ívelő hátsó. A kút fényei minimális fényt szolgáltattak, de ez is elég volt ahhoz, hogy rövid időn belül kivehető legyen a 260-as Datsun körvonala. Fekete testével szinte tökéletesen megbújt a sötétben, nagymacskaként lapulva az úthoz.

Grant odalépett hozzá, és beszállt. Hátát kényelmesen tartották a fekete bőr ülések, s mélyet sóhajtott.

Miért volt ott az a fazon?

Grant nem akart semmit csinálni vele.

Gyújtást adott, s az autó belseje életre kelt. Halvány zöld színben pompázott a műszerfal, és a középkonzol egyaránt. A motor azonnal indult, mély morajlással jelezvén útrakészségét.

Grant lassan elindult, s a kútról kiérve gyorsítani kezdett. Bele az éjszakába.

Furcsa napok járnak mostanában. Egyszerre csodásak, borzalmasak, megszokottak, és vadítóan újszerűek. Változatos, pörgős, lassú, fekete és fehér. Feldob, megpörget maga körül, majd magasba dob, máskor viszont aljas módon váratlanul földhöz vág, s mélybe döngöl.

Ismét álomvilágot akarok építeni. Elejétől, porból várat, fehérből szivárványt. De ezt jelenleg kicsit sem érzem tisztességesnek.

Mindenki néz híradót, olvas újságot, a hírközlés perceken belül a világ tudtára adja az eseményeket, így jogos, érthető, hogy a világ szeme most Japánon van.

Általában nem vagyok jártas a mindennapok eseményeiben, a világ ügyeiben, de ezt nem lehet megkerülni. Az, hogy egy ennyire nagy, és meghatározó hatalom, kultúra, és „világ” kapott hihetetlen mély ütést a természettől fenekestül forgatta fel – túlzás nélkül – minden ember életét. Én magam is köztük vagyok. Milliárdos károk, megszámlálhatatlan otthon nélkül maradt ember, és a továbbra is érkező csapások sújtják a rendkívüli szigetország egészét. Folyamatosan, percről percre érkeznek a megrázó, sokkoló hírek a történtekről, s az ember egy pillanatig elgondolkodik. Hihetetlen szerencsés. Mindene megvan, otthon kényelmesen, fotelben ülve kapja kézbe a híreket a világ másik felén tomboló tragédiahullámokról.

S tud-e tenni valamit? Kétlem.

A természet most az úr, az ember pedig csupán porszem a szélviharban. Felesleges mást mondanom, az egész világ ezt harsogja, nem is ez volt a célom.

Egyszerűen, kitartás az ottani embereknek, legyenek erősek, és tudják, milliók állnak most mögöttük, igaz lélekben. Kitartás!

Egy kép köré érdekes, és nehéz felépíteni egy történetet. Nem lehetetlen, de végtére is, már az elején rizikós, hogy ráérez-e az olvasó.

Megpróbálom.

Vázoljunk fel egy alap szituációt, mondjuk egy beszélgetést. 4-5 ember társalog, Te is köztük vagy.  A téma lényegtelen, mindenki a saját igazát bizonygatja, bár ez többnyire egyezik a többiekével. Ugyanazt a hülyeséget ontja magából mindenki, de még ezt sem veszik észre. És Te, Te csak állsz, és hallgatod őket. Nem szólnak hozzád, nem puszta kiközösítésből, csak egyszerűen belelovalták magukat a vitába, és csak arra koncentrálnak. Figyelsz. A hangulat fokozódik. Nem szólsz bele, kezded unni. A hangerő nő…

Besokalsz.

Otthagyod őket, és elsétálsz. Kilépsz az utcára. Odakint szürkület van, a város fényei már égnek. Fáradt péntek délután. Az emberek nem foglalkoznak a külvilággal, mindenkit a saját gondja foglalkoztat. Hideg szél csapja meg arcod, fázol is talán kicsit. Összehúzod a kabátod, és beleveted magad a járókelők közé. Az ég egyre sötétebb, ezáltal az emberek is szürke-fekete körvonalakká változnak. Néha halványan megvilágítja őket egy-egy elhaladó kocsi, s addig a pár másodpercig láthatóvá válik számodra a másik megtört, fáradt arca. Lehangoló, gondolod magadban. Tovább haladsz a sötétben, sárga utcai lámpák fényében. Itt-ott több fős csoportok alakulnak. Ha nem is erős, de érezhető félelem fog el. Gyorsul a járásod, de nyugodt maradsz. Haza vágsz.

Percekkel később már egy leharcolt távolsági busz kemény ülésén zötykölődsz, tekinteted a kinti sötétbe vész. Az agyad szinte kikapcsol,  de a szemed éber marad. Nem keresel semmit a sötétben, csupán csak egyfajta kiindulópontnak használod a láthatatlan tájat. Fejben valahol máshol jársz. Nem homokos tengerparton, nem is egy zajos szórakozóhelyen, egyszerűen csak máshol. Nyugodt leszel, úgy érzed az út örökké tart. Csend vesz körbe, megszűnik a külvilág. Gondolataid gyorsulnak. A felvázolt kép nem változik, csak egyre intenzívebben kezded megélni. Gyorsul a szívverésed, a képzelet-világ fokozatosan erősödik. Fészkelődsz az ülésben, de továbbra is fent tartod a falat közted, és a környezet között. Nem akarsz oda figyelni. Tudatosan. Teljesen kiszakadsz. Semleges, csendes térben vagy.

Odakint a sötétben távoli fényeket veszel észre. Apró fehér-sárga pontokat. Ahogy fürkészni kezded őket fokozatosan kitisztul a fejed.

Hazaértél. Nem tudod pontosan álom volt-e, vagy még az ébrenlét határán táncoltál-e. Hiányzik az a világ. Másnak érzed magad.

Üdv újra a valóságban.