Napok kérdése és betölti első évét az országban a Bangkokból érkezett Nardi kormányom. Egy ideje esedékes volt a gyári darab cseréje, ennél pedig nem is lehetett volna jobbat választani. Ennél kevés dolog illik kevésbé egy 30 éves japán autóba. Szégyen szemre azonban csak a mai nap folyamán jutott el odáig a dolog, hogy végre munkába állhasson. Ennek oka pedig roppant egyszerű: az anyagiak sosem jöttek ki igazán úgy, hogy be lehessen ruházni egy olyan adapterre, amire tulajdonképpen nincs égető szükség. A napokban azonban ütött az óra, brazil szappanoperába illő módon ugyan, de hozzám került a bizonyos eszköz. Luisi, tehát a megszokott módon ez is ősi japán termék, akár csak maga a kormány, vagy a felnik.


Minden adott volt tehát a cseréhez, ám mérhetetlen rutinomnak köszönhetően sikerült több kilométeres köröket tenni a szopórollerrel, mire meglett a megfelelő csavar. Innen már nekem sem volt nehéz abszolválni a feladatot, minden a helyén volt. A látványba azonnal szerelmes lettem. Bár egyszer a sikertől felbuzdulva egy lyukkal arrébb csavaroztam fel a kormányt, ez pedig igen kellemetlen élmény volt, mikor egyenesen próbáltam haladni.
A lényeg viszont, hogy bent van a Nardi, fogásra tökéletes, a látvány pedig önmagáért beszél.
Én pedig azt hiszem nyitok egy műhelyt.

A bejegyzés trackback címe:

https://havazoo.blog.hu/api/trackback/id/tr535348548

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása